ELLE Magazin • 2007 május
Sikeres, budai masamód
Aprócska műhelyben készülnek azok a kalapcsodák, amelyek ma már Marianne megannyi védjegyeként díszítik az igazán elegáns hölgyeket. Nincs két egyforma modell, s mindegyik darab maga a tökély, bárki megtalálhatja az egyéniségéhez legjobban illőt.
- A francia divat bűvöl el, azt követem – mondja – talán éppen ezért kedvelem az Elle-t is, mert az a divatirányzat, amely a lapban megjelenik, közel áll az ízlésvilágomhoz. Finom, elegáns, nőies, mégis fellelhető a klasszikus vonal. Némi vargabetűkkel érkezett Bara Marianne ahhoz a hivatáshoz, amely ma kitölti az életét.
- Annak idején orvosi diplomát szereztem, ám mindössze két évig dolgoztam, mint ideggyógyász. Ezután művészettörténetet tanultam, főként a kortárs képzőművészettel foglalkoztam, egy galériában dolgoztam. Aztán úgy gondoltam, szükségem van arra, hogy magam is alkossak, s váltottam újra. Előbb ruhákat terveztem, később pedig kalapokat, s ezt teszem immár tizenöt éve. Marianne tisztában van vele, hogy ha orvos maradt volna, akkor aligahnem zárkózott, keserű asszony vált volna belőle. Most azonban sugárzik belőle az elégedettség.
- Megtaláltam azt az önkifejezési formát, amitől harmóniában telnek napjaim. A kalapkészítés csodálatos mesterség, óriási tere van a fantáziának. A kalap végtelen változatosságú, ugyanakkor fontos a térbelisége, hiszen minden darabnak minden szögből tökéletesnek kell lennie.
Régen az elegáns hölgy elképzelhetetlen volt kalap nélkül! Ma már kevesebben hordják, hiszen alaposan megváltozott a világ, a nők többsége dolgozik, s autóval jár, leegyszerűsödött a ruházkodás. De úgy érzem, mintha elkezdődne a reneszánsza ennek a viseletnek, újra szívesen viselik a hölgyek, különleges alkalmakkor, például esküvőkön. Ha eljön hozzám egy nő, azonnal tudom, hogy "örökölte-e" a szüleitől a kalapviselés szokását, vagy életében most először hord ilyesmit? Aki kalapot vesz fel, annak tökéletesen megváltozik a viselkedése, mondhatnánk, ünnepivé válik, az egyéniségéből előbukkannak a rejtett finomságok. Megváltozik a járása, a tartása, a szeme csillogása élénkebb lesz, a fejtartása büszke, az egész arc megszépül.
Marianne modelljeit Csűrös Karola is szívesen viseli, a magánéletben, és az Életképek című televíziós sorozatban is, de vásárolt már nála Kútvölgyi Erzsébet, és Pápai Erika is.